A VMDK kezdeményezõ bizottsága még decemberben közzétett programcéljaiban világosan megfogalmazta, hogy a vajdasági magyarság érdekszervezete kíván lenni, amely által a vajdasági magyarság kiharcolja azt a jogát, hogy politikai tényezõvé váljon, hogy tehát maga döntsön arról, miként rendezi be életét, s milyen viszonyt alakít ki azokkal, akikkel együtt él ezeken a térségeken.

Ahhoz, hogy politikai tényezõvé váljék, szervezettnek kell lennie. Ez nem különválás, nem elszigetelõdés. Csupán arról van szó, hogy ha meg akar maradni, nem beolvadnia kell, hanem együttmûködnie. Vannak kérdések, amelyeket nekünk, vajdasági magyaroknak kell megbeszélnünk magunk között, hogy kikristályosodjon, melyek is a valódi érdekeink. Ezt a célt kellene a kisebbségi önkormányzatnak szolgálnia, hogy kezünkbe vehessük sorsunk irányítását. Mivel Szerbiában a magyarság túlnyomó többsége Vajdaság területén él, természetes, hogy e kisebbségi önkormányzatot a saját arculattal rendelkezõ, önálló szellemi térséget képezõ tartomány keretében javasoljuk megvalósítani.

Az egyik ilyen kérdés az, hogy az általunk, mint legszámosabb vajdasági kisebbség által javasolt kisebbségvédelmi elképzelés mennyiben felel meg a Vajdaságban élõ más kisebbségeknek, illetve hogy akadályozná-e a más kisebbségek számára elõnyösebbnek látszó megoldások alkalmazását? Véleményünk szerint a személyi elven alapuló kisebbségi önkormányzat modellje lenne a legelfogadhatóbb számukra is, sokkal inkább, mint pl. a kimondottan kisebbségi területi autonómia. A magyarság esetében ez a Tisza-mente és Észak-Bácska magyar többségû területeit foglalná magában, a vajdasági magyarság jelentõs része pedig kívülrekedne az autonómián. Ilyen megoldás azonban nehezen lenne alkalmazható más kisebbségek esetében. Arról nem is szólva, hogy abban az esetben újabb gondot jelentene a magyar területi autonómia keretében a más nemzeti kisebbségek helyzetének rendezése, s állandóan fennforogna a vád, hogy a vajdasági magyarság kisebbségi helyzetében is többségi módon viselkedik. E kérdésekben azonban minden nemzeti kisebbségnek önmagának kell megfogalmaznia érdekeit, s csak azután lehet egyeztetni azokat.

A másik kérdés a szerbekhez való viszony. Kétségtelen, hogy a kisebbség számára alapvetõen fontos az önkormányzat, ugyanakkor azonban nincs annál fontosabb érdek, mint a békés, harmonikus viszonyok kialakítása a társadalmi szervezettség minden szintjén, beleértve a legkisebb közösséget is. Semmi sem teszi pokolibbá az életet, mint a magyar és a szerb szomszéd gyûlölködése: ilyen világban élni mindenki számára a legnagyobb jogfosztottságot jelent. Ez tehát azt jelenti, hogy a közös ügyekben közösen kell dönteni is.

A két háború között a Stojadinoviæ-kormány gyakran arra igyekezett felhasználni a magyar kisebbséget, hogy ígéreteivel megossza a vajdasági ellenzéki frontot. A kormány képviselõi, ha fogadták is a kisebbségi vezetõket, ezt nem az állam, hanem pártjuk képviselõiként tették, s ígéreteiket ahhoz a feltételhez kötötték, hogy a magyarság a pártjukra szavazzon, s ne az "autonomistákra". Tanulnunk kell e tapasztalatokból. A vajdasági magyarságnak mindent meg kell tennie azért, hogy ne saját elkülönülési tendenciája legyen a szerb nemzet homogenizálásának tényezõje. Ez olyan etnikai konfliktusokhoz vezethetne, amelyek miatt mindenki veszít. Vajdaságnak ezért olyan autonómiára van szüksége, amely a tartomány minden polgárának megfelel, a vajdasági magyarságnak pedig olyan önkormányzatra, amely senki érdekét nem sérti. A VMDK tehát a kisebbségi önkormányzatot nem a tartomány autonómiája helyett, hanem annak keretében képzeli el.